• +3646325290 +36209297011
  • bgyrefi@gmail.com
  • 3531 Miskolc , Győri kapu 23

Határtalanul Program

„Kincskereső kirándulás felvidéki elődeink nyomában”

Előkészítő óra

Beszámoló

  1. nap

Miskolc – Debrőd – Rozsnyó – Betlér – Várhosszúrét

2024. május 21-én reggel 8.00-kor indultunk útnak az iskolától. Tornyosnémetinél átlépve a határt első állomásunk és programunk Debrődön volt. Gergely László gazda fogadott minket farmján, ahol a gomolyakészítés folyamatába tekinthettünk bele kóstolóval egybekötve. A gyerekek nagyon élvezték az állatok közelségét, érdeklődve hallgatták a sajtkészítés kulisszatitkait, s a kóstoló is nagyon ízlett nekik.   

https://mnvh.hu/news/2022-05-25/105957/gazdalkodok-karpat-medenceben-juhtenyesztestol-videkfejlesztesig

Utunkat folytatva Rozsnyóra érkeztünk, ahol a városi sétát követően a Rozsnyói Református Általános Iskola hetedik osztályos tanulói vártak bennünket Tóth Luca igazgatóhelyettes asszonnyal. Megmutatták az iskolát, meséltek az iskolai életről, mi pedig arról, hogy milyen diáknak lenni a miskolci Balázs Győző Református Gimnáziumban. Találkozásunk emlékére kézműves foglalkozáson a gyerekekkel gyöngykarkötőket készítettünk.

Délutánunkat a Betléri kastélyban és parkjában töltöttük. Itt Kövesdi Szabó Mária színművésznő rendhagyó irodalomórát tartott a diákoknak sok -sok verssel és beszélgetéssel. Ezután megtekintettük a kastélyt, ahol az Andrássy család történetével ismerkedtünk meg. A kastély egyik legszebb látványossága a 18. századi könyvtár, s megcsodálhattuk Feszty Árpád, Lotz Károly, Barabás Miklós, Madarász Viktor, Benczúr Gyula festményeit is.

Betlérről Várhosszúrétre utaztunk, ahol eléggé fáradtan, de élményekkel telve foglaltuk el első szállásunkat a kora esti órákban.

2. nap

Várhosszúrét – Martonháza – Rimaszombat – Losonc

Reggeli utána elsőként Martonházára utaztunk, ahol az UNESCO  Világörökségi Listáján szereplő  Aragonit barlangban túráztunk. A barlang a közép- szlovákiai Rőcei- dombvidéken található. 1952-ben fedezték fel, a 300 méteres teljes hosszából 1972 óta 240 m a nyilvánosság számára is látogatható. A túra 30 percig tartott, s közben megcsodálhattuk a Közép- Európában egyedülálló aragonit képződményeket. 

Ezután úticélunk Rimaszombat volt, ahol városnéző sétán vettünk részt. Megnéztük az egykori huszárlaktanyát, ami ma a Gömöri Múzeumnak ad otthont, a Huszt- házat, ahol Petőfi is megszállt, s amit a költő az Úti leveleiben is megemlített, a Régi Vármegyeházát, ahol Petőfit tiszteletbeli táblabírává választották s a református templomot. Végezetül megkoszorúztuk Tompa Mihály szobrát.  

Következő állomásunk Losonc városa volt, ahol egy rövid sétát követően elfoglaltuk szállásunkat.

3. nap

Losonc – Selmecbánya – Léva – Nyitra

Ezt a napot a váraknak szenteltük. Első állomásunk Zólyomi vár volt. A gótikus- reneszánsz kastélyt eredetileg Nagy Lajos magyar király építtette a 14. században, s a magyar királyok vadászkastélyaként és nyári rezidenciájaként szolgált. A 16. században a törökök elleni védekezésül erődítménnyé építették át. Itt felelevenítettük a Zólyomban született Balassi Bálint életét és költészetét.

Ezt követően Selmecbányára érkeztünk, ahol a Leányvárat látogattuk meg. A hatemeletes reneszánsz erőd a 16. században épült a török támadások ellen. A Városi Múzeum állandó tárlatán a törökellenes harcokra emlékező kiállítást néztünk meg.

Tovább utazva Léva várának várromja körül sétáltunk, majd késő délután megérkeztünk harmadik szálláshelyünkre, Nyitrára.

4. nap

Nyitra – Gúta – Komárom – Miskolc

Nyitráról utunk a Csallóköz egyik legnagyobb, zömében magyarlakta településére, Gútára vezetett. S bár az időjárás egyáltalán nem kedvezett számunkra, az esővel dacolva kerestük fel a Gútai Vízimalmot. A Gútai Vízimalom eredetileg két párhuzamosan úszó lehorgonyzott hajón állt. A napjainkban látható vízimalom az eredeti malom rekonstrukciója, mely Dunaradványon működött, Komárom közelében.

Ezt követően tovább utaztunk Komáromba, ahol megnéztük az Erődrendszert. A 200 000 katona befogadásra alkalmas komáromi erődrendszer az egykori Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb és legerősebb erődrendszere volt, ma az UNESCO Kulturális Világörökségi Lista várományosa. Hatalmas élmény volt a gyerekeknek az erőd történelmi jelentősének megismerésén túl a bátorságpróbával is felérő tájékozódás a sötét, földalatti járatokban.

Utunkat a komáromi hídon átkelve folytattuk, visszaérkeztünk Magyarországra, s buszunk az esti órákban állt meg az iskola parkolójában.

Élményekkel és tudással gazdagodva fejeztük be a négy napos Határtalanul kirándulásunkat a Felvidéken.  


Összefoglaló videó


Felvidék kvíz