• +3646325290 +36209297011
  • bgyrefi@gmail.com
  • 3531 Miskolc , Győri kapu 23

Hitélet

A Debreceni Tudományegyetem Református Hittudományi Karának 1917 nyarán történt elvégzése után megkezdhette tanári pályafutását a 1918-19. tanévben a Debreceni Református Kollégium Főgimnáziumának segédtanáraként. Több, mint három évtizedes tanári pályafutása alatt, tanárként ez az időszak lehetett élete legaktívabb szakasza.

A Győri kapu és a József utca sarkán több mint tíz éven át épülő templomot 2010 decemberében vehették birtokba a hívek, ünnepi műsor keretében. Az épület felszerelése azóta is folyamatos. Balajthy József, a Miskolc- Felsővárosi Református Gyülekezet lelkipásztora.

A Miskolc – Felsővárosi Református Gyülekezet 1947-es presbiteri határozata alapján 1948. június 6-án kezdte meg működését a Füzes utcán elhelyezkedő imaházban. 1990. évi politikai rendszerváltást követően, az egyházközség vezetősége a város vezetőségétől telket kért, ahol felépítheti templomát. 1994 tavaszán ajándékozás címén megkapta az egyházközség, a Győri kapu déli oldalán azt a telket amelyen, 1996 tavaszán elkezdődhetett a templom építése.